Rudolfné Budavári Katalin

Gyanús előjelek - ahogy a történetem kezdődött

A történetem 2018 nyarán kezdődött, amikor egy nyaralás során azt vettem észre, hogy nagyon kevés vér távozik belőlem. Ez mindössze két alkalommal fordult elő, mégis furcsálltam, mivel ekkor már egy éve nem menstruáltam. Elmentem a nőgyógyászomhoz, aki ekkor még egészségesnek gondolt, nem látta megvastagodva a méh nyálkahártyát, mindössze egy cisztát mutatott az ultrahang a bal petefészekben, aminek nem nyilvánított jelentőséget. Fél év múlva kontrollra rendelt vissza. Ekkor már megvastagodott a méhnyálkahártyám és a tumormarkerek is romlottak.

Végzett egy egészségügyi kaparást, amiből kiderült, hogy méhtest rákom van. Ezután kerültem, egy nőgyógyász-daganatsebészhez aki 2019. május 20-án teljes méheltávolítást végzett laparoszkóppal.

Ez volt az én óriási szerencsém. A műtét utáni szövettani vizsgálatból derült ki, hogy nem csak méhtest rákom volt, hanem granulosa sejtes petefészek daganatom is, amit nem vettek addig észre, mert megbújt egy cisztában.

 

Ahogyan a diagnózissal szembesültem

Amikor megkaptam a diagnózist, egyáltalán nem fogtam fel, mi történik velem. Dolgoztam, tanító vagyok. Az iskolában voltam a gyerekek között, amikor hívott az orvosom. Azután ahogy telt az idő, egyre jobban féltem. Féltem az ismeretlentől. Féltem attól, hogy mondom el a gyerekeimnek. Legfőképp azért féltem, mert három gyerekem közül a legkisebb egy középsúlyos értelmi fogyatékos kislány. Rettegtem, őt hogy fogja érinteni?! Nem értett meg az egészből semmit, csak azt, hogy mindenki aggódik. Anya kórházba került. Az is komolyan megérintett, hogy az osztályom, akiket tanítok, elsősök voltak, csupa kicsi, kedves, szerető gyerkőc, nehezen viselték, hogy beteg lettem, kórházba kerültem, a tanév vége előtt otthagytam őket.

 

Ami a legtöbb erőt adta – aki a legtöbbet segített a betegutam során

Családom sokat segített, bár néha úgy éreztem, nekem kell a férjemben tartani a lelket, mert őt, ha lehet, még nálam is jobban megviselte a diagnózis. Felnőtt gyerekeimre is folyamatosan számíthattam, az osztályom pedig nagyon kedves leveleket, üzeneteket küldött.

Kórház után egy barátom ajánlotta, hogy keressem meg a Tűzmadár Alapítványt a Szt. László kórházban, mert ők rengeteg programot szerveznek daganatos betegeknek és családjuknak is, hogy lelkileg könnyebb legyen a megküzdés, gyógyulás. Nagyszerű embereket ismertem meg az alapítvány programjain. Részt vettem egy meditációs tanfolyamon, ami sokat segített. Otthon is végeztem a gyakorlatokat, ellazultam, megtanultam meditálni, relaxálni, rengeteg relaxációs zenét hallgattam ebben az időben.

Csak később találkoztam a Mályvavirág Alapítvánnyal és a Mályvavirágok közösségével a Facebookon. Nagyon sok jó tanácsot kaptam és egy nagyszerű közösségre találtam.

2020 januárjában részt vettem az első Mályvavirág találkozón, ahol nagyon hasznos előadásokat hallgattunk, és örökké hálás leszek, hogy megismerhettem egy nőgyógyász-onkológus doktornőt, akihez azóta is folyamatosan járok az OOI-be vizsgálatra.

A granulosa sejtes petefészek daganat, nagyon ritka betegség. Habár elég jó a prognózisa korai stádiumban, az ijesztő az, hogy bármikor kiújulhat, akár tíz év tünetmentesség után is. Ezért fontos a folyamatos nyomonkövetés. Eleinte háromhavonta, most már hathavonta járok nőgyógyászati kontrollra és háromhavonta hormonvizsgálatra.

 

Amilyen kezeléseket kaptam

Mivel nagyon korai stádiumban került sor a műtétre, az onkoteam úgy ítélte meg, hogy nincs szükség utókezelésre, csak szoros nyomonkövetésre. Azóta folyamatosan járok kontrollvizsgálatra.

 

Ahol most tartok – ahogy most érzem magam

A betegségemnek „köszönhetően” elhatároztam, hogy tudatosabban fogok élni. Azóta nem eszem cukrot, egészségesebben étkezem, fogytam 15 kilót, rendszeresen mozgok. A stresszt sajnos nem tudom elkerülni, de igyekszem nem rágódni annyit a dolgokon, ami persze nem könnyű. Jól érzem magam. Remélem, ez így is marad és taníthatok még, mert a hivatásom a szenvedélyem. Utána pedig, bízom benne lesz módom és esélyem a családom körében megöregedni.

 

Amit minden nőnek üzenek

A legfontosabb, hogy ismerjük a saját testünket és minden apró figyelmeztető jelre figyeljünk oda, forduljunk orvoshoz. Tünetek nélkül is járjunk el nőgyógyászati szűrővizsgálatokra.

 

 

E