A méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért
Mályvavirág - Együtt a méhnyakrák ellen

Diagnózis sokk

Időnként jön egy félszeg telefonhívás, egy Facebook bejelentkezés… „Nem zavarlak?”

Ismerős, barát, egyszer találkoztunk valahol és hallotta hogy rákos voltam, hallott szemelvényeket a kálváriámból.

És most ő is megkapta a rettenetes diagnózist… mellrák, mola terhesség, petefészek… RÁK. Csendes, halk szavú, távolba révedő, értetlen, döbbent, sokkolt.

„Mit csináltam? Mi legyen most? Hogyan tovább? Ott a gyerek, a férj, a lakáshitel, a kocsi, a nyaralás, a munkahely, a tervek, az élete… most az egész darabokra hullik? Vagy nem? Kopasz leszek? Vegyek kendőt? Hogy tegyem fel? Szemöldököm sem lesz? Úr isten, most mi lesz?” – kérdezgetnek, próbálnak fogást találni a felfoghatatlanon, megérteni az érthetetlent.

Ez a pánik, a rettenet. Ez az a hír, amit senki nem akar. És aztán megtörténik.

Nagyjából 2-4 nap alatt kialakul a betegségtudat. Szétesik a világ, minden eddigi rövid-, és hosszú távú terv értelmét veszti, teljes a zavar, és még nem körvonalazódik a jövő, még az egészen közeli jövő sem. Például aznap, amikor megmondják, aznap mit csinál az ember? Utána? Visszamegy főzni a konyhába? Vagy elmegy bevásárolni, elhozza a gyereket a suliból? Hogy megy tovább az élet?

Irdatlan ringlispílbe kezd az agy, minden létező emléket előrángat, legyen az film, ismerős, vagy csak egy kép (nekem állandóan a Gyermekrák elleni Alapítvány kopasz szomorú nagy szemű gyerek óriásplakátja villant be folyton, az 1%-os adománykérésével). Végeredmény: sok szenvedés és halál, vagy gyors lefolyás és halál. Csodák csak a mesékben vannak, meg külföldön. Mennyibe fog ez nekem kerülni? Ki tud segíteni? Istenem ki tud segíteni???!!!

Az első tanácsom az, bármennyire is csábító, ne mondd el azonnal mindenkinek. Én elkövettem ezt a hibát, azonnal felhívtam a családot, barátaimat. Onnan kezdve egy perc nyugtom sem volt többet, megállás nélkül csörgött a telefon. Ha 5 percig épp nem a rák töltötte ki a gondolataimat, azonnal felhívott valaki, és halálra vált hangon kérdezte: - Hogy vagy?

Gondold végig, hogy kinek szeretnéd elmondani, és az nagyon kevés ember legyen (3, de max 5). Tudom, ez így elég képtelenségnek hangzik, de kibírhatatlan másképp. Persze ha az első sokk után még mindig olthatatlan vágyat érzel arra, hogy megoszd mással, azt még mindig megteheted, de visszacsinálni már nem tudod. Ha kiszabadult a szellem a palackból, visszagyömöszölni már nem lehet.

Miért ne mond el sokaknak?

Az első, amire gondolni fog, az az, hogy „hála istennek, hogy ez nem velem történik”. Ez így van, és ez így normális. Te is így lennél ezzel fordított esetben.

Utána viszont habitustól és a kapcsolatotok mértékétől függően el kezd majd valamit tenni. Mert ezt követeli a belső hang, és a társadalmunk szokásai is. Ha nem teszi, akkor szégyenben marad maga és mások előtt. Megpróbálja kitalálni, hogy mivel tudna segíteni, és mi áll módjában. Ha szerencséd van, akkor megkérdez, ha nem akkor viszont maga választ, és ha végképp szerencsétlen a helyzet, olyat, ami igazából csak a terhedre van, viszont visszautasítani nem tudod, mert kínos, megesik, hogy erőszakoskodik, el kell fogadd, és értékelned kell, mert különben nem teljesítette a feladatot, és kereshet másikat.

Ez mind nem rólad szól! Megőrültem, amikor az ötvenkettedik nőgyógyászhoz akartak elcitálni, hogy az övé a tuti, és még vele is nézessem meg, kifizeti. Nem akarták megérteni, hogy kész, a diagnózis ott van, feketén-fehéren, az ország egyik legjobb specialistája kezében vagyok immár, és nem akarok még egy vadidegen előtt terpeszteni, teljesen feleslegesen. Akkor se ha kifizeti…

Volt aki ordítva fröcsögött a telefonba, hogy ha nem tartom be azt a diétát, amit ő erőltet, akkor kész, végem – meg fogsz halni nem érted??! Igen, most meglepődsz, de a valóságban nem pont úgy mennek a dolgok, mint a filmeken.

Ezek az emberek soha nem voltak rákosok, sem ők, sem a közeli hozzátartozójuk, hála a jó égnek, senkinek nem kívánom! De ők nem tudják, hogy miről beszélnek. Nem értik, hogy mi játszódik le benned, akkor sem, ha amúgy magas az érzelmi intelligenciájuk.

A másik, amikor túlzott optimizmussal bagatellizálják el a dolgot, oh, az már ott sincs! Nincs, kész, elmúlt! Na, szuper… csak épp nem így van. És aztán még bűntudatot és keltenek benned, ha erre a kijelentésre nem tűnik el a tumor azon nyomban.

Szóval ezt mind meg tudod spórolni magadnak, ha rögtön az elején nem kürtölöd világgá. Persze én is ismerek olyan eseteket, amikor valaki teljes nyilvánosság előtt élte meg a betegségét, facebookon vagy blogon, nekem ez nem ment. De ha úgy érzed, hogy neked ez segít, akkor még mindig dönthetsz így később.

Azokat viszont, akinek elmondod, irányítanod kell, és segítened abban, hogy ők miben tudnak segíteni neked. Nem várhatod el a házastársadtól sem, hogy kitalálja a gondolataidat. Viszont ha nem segítesz, akkor megint az van, hogy ő próbál ráhibázni, és az eredmény sokszor csak kínos bénázás. Amikor elkezdtem beosztani, hogy ki-mit csináljon, hirtelen békesség lett a zsibogó és pánikoló környezetemben, a legkisebb feladat is örömmel töltötte el őket, és megnyugodott a lelkiismeretük, nem utolsó sorban pedig nekem is valóban jól esett, és úgy éreztem, hogy szeretnek és fontos vagyok. De ez akkor is feladat, ami elvonja a figyelmedet a legfontosabbtól – hogy megtaláld a belső nyugalmadat és hitedet a káoszban.

A legfontosabb tehát, hogy próbálj megnyugodni… ami elég képtelenül hangzik, de minél hamarabb megnyugszol, annál jobb. Amíg pánikolsz, addig nem tudsz gondolkozni rendesen, és nem tudod megtervezni, elképzelni a jövőt, és nem tudsz a gyógyulás mezejére lépni sem.

Le kell nyugodj – és ezt csak te tudod, hogy hogyan, nem kell elbagatellizáld a dolgot, de nem kell dilizni sem. A betegség üzen neked, valami nem jó, nem jó irányba tartasz, valamit nem oldottál meg a lelkedben, ami ott emésztődik mélyen… (erről majd később bővebben). És ahogy kinövesztetted, vissza is tudod fordítani, de ezért tenned kell. Tenni pedig csak nyugodtan tudsz, összeszedetten, és elszántan, mély meggyőződéssel. Ha percenként hívogatnak, az nem segít a koncentrálásban és elmélyülésben, megnyugvásban.

Gondold végig, hogy mi szokott megnyugtatni, egy nagy séta a természetben (még esős, lucskos szürke télben is jobb mint a szobában kókadni), jóga, meditáció, egy vicces film (bizarr, sosem szerettem a vígjátékokat, de akkor kimondottan jól esett, főleg az Életrevalók francia film egyenesen balzsam volt megtépázott lelkemnek) egy jó könyv… bármi. Nyugodj meg.

„Minden nappal egyre és egyre nyugodtabb vagyok. Minden nap egyre és egyre egészségesebb vagyok. Bízom magamban, szeretem magamat.”

És persze sok sok, rengeteg beszélgetés, valakivel, akivel lehet, aki ért, megért, érez, és akinek ki mered tárni a lelked bugyrait. Ha nincs ilyen, akkor kérj alapítványi segítséget, egy idegen sokszor még jobb mint egy rokon vagy barát. Ki kell nyújtanod a kezed, és van segítség.

Legyél önző, ne hagyd, hogy szétdúlják a világod, akkor sem, ha így udvariatlanságba kényszerítenek (nekem ez is kezdetben nagyon fájdalmas volt, de meg kellett tanulnom). Elkezdtem nem felvenni a telefont (érdekes nem sértődött meg senki) befejezni kurtán egy beszélgetést, ha úgy éreztem, hogy kellemetlen, vagy akár kerülni embereket, mert túl harsányak, agresszívak vagy idegesítőek voltak (mindenki tudja, hogy mit kéne tegyél, és azt is, hogy csak az az üdvözítő út egyedül, mindezt úgy, hogy soha, még csak a közelében sem járt annak, ami veled történik).

Első perctől minden kétkedést ki kell irtsd a fejedből, ami megkérdőjelezi a gyógyulásod. Ez is nehéz, erről is majd mesélek bővebben. Mindenkit el kell hallgatass aki mást mond (az CT vizsgálat várójából kiültem a folyosóra, mert nem bírtam hallgatni a sorstársak siránkozásait…) tudnod kell, hogy minden rendben lesz, érezned. És ha a belső cinikus hang megkérdi, hogy mégis ezt honnan tudod ilyen nagyon, akkor az a válasz, hogy csak, és mert így kell lennie, és így is lesz… Vissza kell szerezned az irányítást.

„Bízom magamban, tudom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Hiszek magamban, egészséges vagyok”

És akkor ezen a ponton, ha már nem pánikolsz, és hiszel abban, hogy minden rendben lesz, innen lehet tervet kovácsolni, és elindulni a gyógyulás útján.

Folytatása következik… mitől alakul ki a betegség?

 

Szeretném leszögezni, hogy ezek az én élményeim, és az én véleményem. Természetesen minden ember más, és minden eset is más, nincs arra garancia, hogy ami nekem bevált, az másnak is ugyan úgy működni fog. Tehát mindenki saját felelősségére tegye magáévá a fentieket, vagy annak bármely részét. Úgy tapasztaltam, hogy tudtam segíteni sorstársaknak, ha mással nem is, de azzal, hogy nem érezték egyedül magukat, ezért írom ezeket a sorokat. Ha nem érzel azonosulást, ne olvasd tovább.

 

Liliom Emese,

2014. augusztus

 

Ha Te nem értesz egyet a fentiekkel, vagy Te másképp csináltad vagy csinálnád, írd meg nekünk a véleményedet, szívesen közzé tesszük. Várjuk a www.facebook.com/malyvavirag Üzenetek alatt vagy az info kukac malyvavirag.hu-ra.

Hírek

7. osztályos lányok oltása méhnyakrák ellen

2017.09.09.

Összeszedtük a Szülők leggyakoribb kérdéseit, és kuratóriumi Nőgyógyászunk könnyen érthető formában megválaszolta azokat. Olvassátok, osszátok! 

Vegyük komolyan a méhnyakrák-megelőzést!

Jelentkezz a Vándorkiállításunk következő helyszínének!

2017.09.09.

Városról-városra, faluról-falura jár a Mályva Tükör  - Szembenézés a méhnyakrákkal érintettek érzelmeivel című vándorkiállításunk, hogy minél több nőhöz eljusson a méhnyakrák megelőzés híre.

Elindítottuk a Mályvavirág Webshopot!

2017.09.09.

Egyelőre a Gyógyulókat célozza a kínálat, de rövidesen bővítjük a választékot!

http://malyvavirag.hu/shop

Libellus és Napló

Libellus és Napló

Szokták azt is mondani, hogy ez a “remény könyve”

Támogatás

Mályvavirág - Támogassa alapítványunkat a méhnyakrák ellen

Támogasd a munkánkat,
segíts, hogy segíthessünk!