fbpx Márton Gabi | Mályvavirág Alapítvány

Ahogyan a történetem kezdődött: Egy német cég magyarországi leányvállalatánál dolgoztam és dolgozom a mai napig. A vállalat egyik üzletágát vezetem. Úgy érzem, nagyon megbecsülnek, elégedettek a munkámmal, mindenben támogatnak. Két gyermek büszke édesanyja vagyok. Van egy 26 éves lányom és egy 17 éves kamasz fiam. Családi házban élünk, kertes övezetben, igazi boldogságban. Kívülről nézve álomcsaládnak tűnhetünk, és én így is érzem.

Egész fiatal korom óta jelen volt a HPV fertőzés az életemben. Folyamatosan kezeltettem, mindig monitorozták. Együtt tudtunk működni a doktornőmmel, aki elmondta a fertőzés rizikófaktorait. Úgy gondolom, tökéletesen fel voltam készülve arra, hogy a későbbiekben komolyabb betegség is kialakulhat nálam. Ennek ellenére sajnos én voltam az, aki hibázott! Ugyanis egyik pillanatról a másikra nagyon erős menstruációs vérzéseket tapasztaltam, melyet akkor a klimaxnak tudtam be, hiszen már 47 éves voltam. Hosszú ideig nem voltam nőgyógyászati vizsgálaton. Később elmentem a szűrővizsgálatra, melynek az eredménye a konizációt tette szükségessé. A szövettan alapján radikális Wertheim műtétet javasoltak, melyet el is végeztek a következő hónapban. A nagyműtét szövettana végül nem igazolta, hogy valóban szükség volt a radikális műtétre. Sikerült ezt az orvosommal átbeszélni, megnyugtatott és elmondta, hogy ha most nem történt volna meg a nagyműtét, akkor is csak időt nyertünk volna. Kétség nem volt bennem, mert mindig megbíztam az orvosomban és a döntésében.

Hogyan éreztem magam a diagnózis után: A diagnózist az orvosom telefonon közölte, azért, hogy időt nyerjünk. Úgy gondolom, és mindig is azt éreztem, hogy nekem jó volt így. Szerencsére nem vagyok az a kétségbeeső típus, optimistán élem az életemet, próbálom a boldogságot keresni mindenben. Mégis egy kis időre összeomlottam, sírtam, de pillanatok alatt sikerült összeszednem magam. Leültünk az orvosommal átbeszélni a műtétet.  Nagyon precízen, időt nem sajnálva pontosan elmagyarázta a lépéseket. Számomra ez óriási segítség volt, hiszen tökéletesen fel tudtam készülni a műtétre. Az orvosom és a műtő orvos is végig fogták a kezem, nem volt időm arra, hogy meginogjak vagy sajnáljam magam. Robogtunk, mint egy vonat a sínen, egy pillanatig nem éreztem azt, hogy ki akarok szállni, vagy esetleg eljátsszak a halál gondolatával. Tudtam, ezt végig fogom csinálni. Nagyon erősen koncentráltam arra, hogy mindig csak előre menjek.

Hogyan mondtam el a családomnak és a barátaimnak: Mikor megtudtam a konizáció eredményét, kiderült, hogy a férjemnek pár napos külföldi útra kell mennie. Tudtam, hogy az elkövetkezendő napokban még nem fognak velem semmit csinálni, ezért úgy döntöttem, csak miután hazajön, fogom neki elmondani. Érkezése napján a buszmegállóban vártam. Elmentünk egy étterembe, majd a vacsora után elmondtam. Éreztem, hogy Pisti egy pillanatra megrémül, de az én pozitív hozzáállásom átsegítette a nehéz perceken. Nagyon hamar egy erős, mindvégig támogató társ vált belőle. Gyermekeimet nagyon megviselte, igyekeztünk óvni őket, főleg Ábelt, aki ekkor volt kiskamasz. Petra mindvégig mellettem állt, támogatott és segített nekem mindenben. Azt is tudom, hogy nagyon sokat aggódott miattam, akárcsak a tágabb családom és a barátaim, akiknek nagyon sokat köszönhetek.

Milyen kezeléseim voltak: A műtét után nem volt szükségem utókezelésre, mert nem volt egyéb érintettségem. 

Hogyan éreztem magam a kezelések után: A gyógyulásom szinte tankönyvszerűen történt. Az orvosom azt mondta, mintabeteg vagyok, mert az állapotom úgy javult lépésről lépésre, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Természetesen azokkal a nehézségekkel én is küzdök, melyekkel a sorstársaim általában. A legrosszabb a hüvelysüllyedés, amire nem készültem fel. Ez leginkább az erőlködéstől alakul ki, és sajnos nem tudják anatómiailag olyan helyzetbe hozni, ahogyan előtte volt. 

Mi volt a legnehezebb? Tudtam, hogy nagyon hosszú és nehéz műtétem lesz. Mégsem féltem, nem merültem bele, azt éreztem, ha hagyom, hogy elsüllyedjek, akkor nem fogom tudni magam kihúzni. Megdöbbentő lehet, de a legnehezebb számomra az altatás volt, rettegtem tőle. Korábban egy műtétem után nagyon nehezen ébredtem. 

A kórházban voltam, három nappal a műtét után, mikor vártam a doktor úrra. Leültem a szobája elé, ahol már várakozott egy idősebb hölgy. Elkezdtünk beszélgetni, elmesélte, hogy méhnyakrákja van. Nagyon fel volt dúlva, azt mondta, nem érti, hogyan történhetett ez meg vele. Ugyanis ő egész életében csak a férjével folytatott szexuális kapcsolatot, soha senki mással. Tudja, hogy ezt a betegséget csak a kurvák kapják el. Ez a kijelentés egy szempillantás alatt a padlóra küldött, mert ezt, nagyon igazságtalannak éreztem minden érintett nevében.

Hogyan segítettem magamnak: Tisztában vagyok azzal, hogy minden gyógyulási folyamatnak van lelki és fizikai oldala is. A fizikai oldalt megerősítve próbáltam változtatni az életmódomon. Miután engedélyezték a mozgást, elkezdtem könnyebb tornákat végezni, illetve étkezésemen is változtattam egy kicsit. Nagyon régről cipeltem egy mélyen eltemetett problémát és tele voltam lelki sérülésekkel. Éreztem, hogy folyamatosan megbetegítenek. Jó pár évvel korábban volt egy jóindulatú agydaganatom és egy agyműtétem is. Később a vállamban hirtelen nagyon erős fájdalom jelentkezett. Rövid időn belül kiderült, hogy chondroszarkómám (csontrákom) van, melyet szintén megműtöttek, ezt követte a méhnyakrák.

Korábban kerestem a megoldást, voltam kineziológusnál, részt vettem családállításon. Ezek a próbálkozások nekem nem segítettek. Tudtam, hogy sokkal gyakorlatiasabb nő vagyok. Ezért egyedül kellett megvívnom a lelki csatámat. Miután magamban le tudtam zárni a múltat, elkezdődött a gyógyulási folyamat is.

Hol tartok most: Szerencsésnek érzem magam azért, hogy élhetek. Gyakran eszembe jutnak azok az emberek, akik már nincsenek velem. Volt olyan, akivel újra találkoztam a betegségem során, vele egyszerre lettünk betegek. Valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz, és már csak én vagyok az, aki itt maradt.

Úgy érzem, én már meggyógyultam, bár még kontroll alatt állok, hiszen nem telt el az öt év. Teljesen visszaálltam arra az életre, amelyet korábban éltem. Időközben a kisfiam is nagyobb lett, ezért sokkal több időm van magamra és a férjemre. Igazán most tudjuk élvezni az életet. Életemnek abban a szakaszában vagyok (idén voltam 50 éves), amikor nagyon sok olyan dolgot megtettem, amiről úgy gondoltam, hogy 50 éves korra meg kell tenni. A jövőben még több időt szeretnék a férjemmel tölteni, sok utazást tervezünk a jövőben. A karrieremben elértem azt, amire vágytam, szeretném, ha a munkám továbbra is biztos, megnyugtató háttere lenne az életemnek. Természetesen ennek érdekében mindent megteszek. Sokkal empatikusabb vagyok, mint a betegségem előtt. A körülöttem élők vették észre, hogy nyitottabb és segítőkészebb lettem. 

Úgy gondolom, korábban is ilyen voltam, csak talán kicsit keményebb, szerencsére ez a keménység nagyon sokat lágyult. Elképzelhető, hogy egy láthatatlan burok vett körül, mindig mindent egyedül akartam megoldani. Ma már szívesen elfogadok, örömmel veszem a jótanácsokat és a segítséget. 

Mi lenne az, amit szeretnék, hogy más nők tudjanak: Szeretném, hogy tudják, mennyire fontos a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálat. Fontos, hogy az első apró tünetnél forduljanak orvoshoz, hisz az, ami számunkra bagatellnek tűnik, lehet, hogy valami nagyon komoly betegség jele. Minden feldolgozatlan lelki traumát próbáljanak megoldani, mert, ha a lelkünk beteg, a testünk is hamar megbetegszik. Csak olyan orvost válasszanak, akiben maximálisan megbíznak, akire rá merik bízni az életüket.

Hogyan segítek másoknak: A Mályvavirág Alapítvány zárt csoportját figyelem folyamatosan, mert, ha adódik egy olyan kérdés, mellyel kapcsolatban van tapasztalatom, akkor azt igyekszem megválaszolni. Illetve szeretném a betegútjuk elején tartó érintettek figyelmét felhívni arra, hogy ne kényszerítsék magukat az áldozat szerepébe. Követeljék ki maguknak a figyelmet, és törekedjenek arra, hogy ebben a szituációban ők legyenek az elsők. Ezen kívül van egy kisebb baráti társaságunk, nyolcan-kilencen vagyunk. Ebben a csoportban mindenki érintett, a neten naponta beszélünk és néhány havonta találkozunk. Ilyenkor átbeszéljük, azt, hogy ki hogy van, miben tudunk egymásnak segíteni.