Ahogyan a történetem kezdődött: Egészen fiatal korom óta rendszeresen jártam nőgyógyászati szűrővizsgálatra. Előfordult, hogy kimutatták a HPV jelenlétét, de az orvosom megnyugtatott, fiatal vagyok még, az immunrendszerem nagyon erős, le fogja győzni a vírust. Nekem az a dolgom, hogy rendszeresen járjak ellenőrzésre.
Nagyon meg voltam rémülve, állandóan az internetet bújtam információk után kutatva. Természetesen tisztában voltam azzal is, hogy ezeket az információkat fenntartással kell kezelni, tudtam azt is, hogy nem a legjobb megoldást választottam a magam megnyugtatására. Egy idő után éreztem, hogy elfáradtam a kutakodásban, így szép lassan elengedtem a negatív gondolatokat, csak arra gondoltam, amit az orvosom mondott, hogy „az immunrendszerem le fogja győzni”.
2018-ig a szűrésekre rendszeresen jártam. Miután elkezdtem az egyetemet, nagyon összezsúfolódott az életem, elúsztam a teendőimmel. Sajnos, a háttérbe szorult az, hogy eljussak a nőgyógyászhoz. Ott motoszkált a fejemben, hogy mennem kellene, de nem találtam rá alkalmas időpontot.
Egy alkalommal a barátnőmnek volt időpontja a nőgyógyászhoz, de nem tudott elmenni, ezért beugrottam helyette. Beszélgettem az orvossal, mint leendő kollégával, (orvosnak tanulok) javasolta, ha már úgy is ott vagyok, vegyük le a kenetet.
Az eredményem postán érkezett, anyukám vette át. Korábban már megbeszéltük: minden hivatalos levelemet nyisson ki, mert lehet, hogy fontos, és mire én Pécsen, ahol tanulok, megkapom, elképzelhető, hogy kicsúszom az időből. A leletem mellé kaptam egy beutalót az Onkológiára, hogy szövettant vegyenek.
Hogyan éreztem magam a diagnózis után: Az első pillanatban nem foglalkoztam a dologgal. Igyekeztem elhessegetni a hallottakat. Pont a vizsgaidőszakom elején voltam, úgy éreztem, van elég bajom, nincs időm ezzel foglalkozni. Mára már tudom, hogy ez az első sokkhatás következményeként lehetett. Természetesen miután „észhez tértem”, azon voltam, hogy mihamarabb orvoshoz kerüljek.
Az eredményem kézhezvétele után pár nappal már el is végezték a konizációt. (kúp alakú kimetszés a méhszájon)
Hogyan mondtam el a családomnak és a barátaimnak:
Milyen kezeléseim voltak: Azt szoktam mondani „világi nagy mázlista vagyok”. Mindig kihúzom a mázli kártyát, amikor igazán nagy szükségem van rá. Ez nem azt jelenti, hogy a vizsgán nekem jut a legjobb tétel, vagy megnyerem az 5-ös lottót. Jelen helyzetben azt, hogy időben el lett kapva, fel lett ismerve a betegségem. Így elég volt a Konisatio.
Hogyan éreztem magam a kezelések után: Mindig sportoltam, de ez az egyetem miatt egy kis időre háttérbe szorult. Rá kellet jönnöm, hogy ez így nem mehet tovább, szükségem van a stresszmentes életre, olyanra, amely a sport mellett megvolt. Ezért szép lassan visszahoztam a mindennapjaimba. Az élsport, mint olyan, már nem reális cél, de mesterként még sok új kihívás vár rám. Mindig arra törekedtem, hogy a következő nap jobb legyen, mint a tegnap.
Mi volt a legnehezebb? Számomra a legnehezebb az volt, hogy ne hibáztassam, ne okoljam magam.
Hol tartok most: Kiegyensúlyozott vagyok és egészséges. A világ legtámogatóbb családjában élek. Szüleim, testvéreim és a párom is mindvégig mellettem voltak. Tudom, hogy jó helyen vagyok.
Mi lenne az, amit szeretnék, hogy más nők tudjanak: Ha részt vettünk a szűrővizsgálaton, mindig menjünk el a leletünkért. Legyen természetes, és ultramenő a vizsgálaton reszt venni, ugyanolyan rutin, mint fodrászhoz, vagy a műkörmöshöz járni. Legyen az egészség fontos, mert ez a betegség megelőzhető. Van olyan, ami sajnos nem, de ez igen, ezért éljünk a lehetőségével. Versenyezzen mindenki a barátnőjével, hogy milyen felelősségteljesen jár a szűrésre, mintha futna egy szigetkört, és mindenki veregesse meg a saját vállát, hogy igen, ezt megcsináltam.
Hogyan segítek másoknak: Bárkit, aki csak említi, hogy megy szűrésre, az egekig magasztalok. Elmondom, miért jó, és azt, hogy mennyire kevesen élnek a lehetőségével. Minden ismerősömnek beszélek a Mályvavirág Alapítványról, azért, hogy tudják, ha baj van (soha ne legyen), kikhez tudnak fordulni.
Későbbiekben szeretnék még aktívabban részt venni a tevékenységükben. Jelenleg rengeteg teendőm van az iskolával, de az Alapítvány az első helyen szerepel, ahol majd szeretnék segíteni.
Nagyon rég nem találkoztam ennyire lelkiismeretes szervezettel, igazán közel állnak a szívemhez. Szerencsés véletlen, hogy a Gwangjui masters vizi világbajnokságon való részvételt is az Alapítvány tette számomra lehetővé.
Mind a méhnyakrák- megelőzés mind, a sport különös helyet foglal el a szívemben.
A méhnyakrák igenis megelőzhető, és az, hogy az edukációra, valamint a megelőzésre ekkora hangsúlyt fektetnek, leendő orvosként számomra non plusz ultra!