A méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért
Mályvavirág - Együtt a méhnyakrák ellen

Meggyógyultunk!

Vonák Edina

Vonák Edina

2011-ben derült ki, hogy méhnyakrákom van. T1b2,N0 stádiumú. A tumor 4,4 cm-es volt. Az élethelyzetem? Nos, nem volt egyszerű, hiszen két lányomat egyedül neveltem, és ma is egyedül nevelem őket. Sajnos sem anyagilag, sem lelkileg nem volt egyszerű. Amikor a betegségem kiderült, nem volt, és most sincs párkapcsolatom. Így talán még nehezebb volt, mert nem volt mellettem egy társ, aki támogatott volna. Szerencsére ott voltak a lányaim, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Mindenben mellettem álltak, és segítettek.
Szabó Georgina

Szabó Georgina

33 éves, elvált, két fiúgyermek édesanyja vagyok. Nagyon szerettem volna egy kislányt harmadiknak. Amikor közölte velem az orvos tavaly novemberben, hogy méhnyakrákom van, elsírtam magam és az első kérdésem az volt az orvos felé, hogy szülhetek gyorsan egy kislányt? Erre annyit mondott, hogy ha élni akarok, akkor nem. Még időben vették észre, de a kilenc hónap már nem fért volna bele. Számomra érdekes, hogy nem az érdekelt, hogy rákos vagyok hanem, hogy már nem lesz lányom.
Kovács Krisztina

Kovács Krisztina

31 évesen, 2013 októberében a szokásos évi rákszűrés során egy bizonytalan P3-as eredményt kaptam. A vizsgálatot az orvos javaslatára 3 hónap múlva kellett volna megismételni. Nem vártunk januárig, korábban elmentem a nőgyógyászhoz, s decemberben az ismételt vizsgálat eredményét telefonon közölték velem: P5, laphámrák, legsúlyosabb verzió... Egy darabig tudtam magam tartani, majd összefolyt minden.

Jöttek a kérdések, miért én, hogyhogy ilyen gyorsan, miért pont most…

Bartus Beatrix

Bartus Beatrix

34 évesen, remegő lábakkal, összetörve, halálfélelemmel a testemben léptem be az orvosi szobába, ahol nőgyógyászom közölte velem, hogy méhnyakrákom van. Láttam a szemében az aggodalmat és együttérzést, hisz mindkét kisfiamat Ő segítette világra! Most nem volt mosoly az arcán, mint máskor mindig, és a Tőle megszokott poénok is elmaradtak!

Hírek

Március 7-től Miskolcon nézhető meg a vándorkiállításunk

2017.03.06.

Mályva Tükör - szembenézés a méhnyakrákban érintettek érzelmeivel

Adód 1%-a nagy segítség a munkánkhoz!

2017.03.06.

Mályvavirág Alapítvány adószáma: 18504530-1-04 Köszönjük!

Bodó Beáta nyerte a Lenge Franciska-díjat

2017.03.06.

A Mályvavirág Alapítvány 2014 óta adományoz a Lenge Franciska-díjat egy-egy olyan szakterület kiemelkedő képviselőjének, aki sokat tesz a méhnyakrák megelőzéséért vagy az érintettek felépüléséért. 2016-ban a kórházi nővérekre írtunk ki pályázatot. A díjjal a kuratórium Bodó Beáta munkáját ismerte el.

Bea elhivatott, empatikus. Bátorít, erőt és hitet ad a betegeknek a legnehezebb pillanatokban. Nem hagyja, hogy a rossz gondolatok felülkerekedjenek. 

Libellus és Napló

Libellus és Napló

Szokták azt is mondani, hogy ez a “remény könyve”

Támogatás

Mályvavirág - Támogassa alapítványunkat a méhnyakrák ellen

Támogasd a munkánkat,
segíts, hogy segíthessünk!